ahol egyéb sem<br />
volt, csak tóahol egyéb sem
volt, csak tó
ahol egyéb sem
volt, csak tó

Ma (vagyis már tegnap) is voltam fényképezni, miután kaptam pár pozitiv visszajelzést a projektről a Szászrégen fórumban, és itt a blogon is.

Ma reggel Bonchida, Válaszút, Szamosújvár útvonal és Mezőzáh környéke közötti választáson gondolkoztam. A második opció mellett döntöttem, és 12 óra körül el is indultam, GPS-szel felszerelve.

A mai kocsikázás két célt is szolgált: egyrészt trackeltem az Openmaps projekthez (pontositásként) és persze a nagyobb fontosságú a fotózás volt.

Ma 207 képet készitettem, amiből olyan 35 került a netre. A képek geotagelve vannak (a régiek is most már). Itt megtekinthetők térképre helyezve.

180 km-t autóztam, Régen – Nagysármás – Mezősályi – Mezőzáh útvonalon.

A képek elérhetők a http://picasaweb.google.com/sz.imre/Mezoseg#5339885145645262658 cimen, ettől a képtől kezdődnek a mai képek.

Nagy Wass Albert kedvelő vagyok. Úgy gondolom ő jól leirta az egész Mezőséget és a történetét is. Nekem egy olyasmi jutott eszembe, hogy bejárnám a környéket és lefényképezném. Igy végigjárnám azt a területet, amelyen Wass Albert regényeinek nagyrésze lejátszódik.
Hétfőn voltam Gyekén, Vasasszentgothárdon és Cegén. Ezeken a helyeken akkor jártam előszőr, úgyhogy nem nagyon tudtam merre nézegessek. Mindenesetre elég szép vidék, sok tóval.

Az első képeket feltettem a netre: http://picasaweb.google.com/sz.imre/Mezoseg

Ez igy eddig elég kevés kép (többet csináltam, de ezek amik jobbak). Ahogy néztem elég sokat lehet arrafelé járkálni, mászkálni a dombokon. Remélem lesz erre időm s tudok minél több képet csinálni.
Amerre még nem jártam az Nagysármás, Mezőzáh környéke. Valamikor arra is elnézek, mi van ott érdekes.

Első fotózás

Az első addag képet május 18.-án készitettem, Gyeke, Vasasszentgothárd és Cege környékén. Összesen 157 km autózást jelentett.

Mivel kezdő vagyok, elég sokat balfaszkodtam a képekkel, és csak 22-t töltöttem fel a kb. 150 képből.

Előbbi postban irtam, hogy voltam ma Vásárhelyen, azt nem, hogy miért. Az van, hogy Régenben nincs egy rendes könyves üzlet. Magyar könyveket alig lehet kapni. Én meg akartam venni pár Wass Albert könyvet karácsonyra a családnak, meg magamnak is. Igen, megnéztem az udéméré székhelyén is, mert ott régebb voltak, de be volt lakatolva, nehogy a románok elvigyék.

Ezért lefutottam Vásárhelyig, és az orvosi bentlakások mellett egy könyvesboltban kaptam egy pár könyvet, ami érdekelt (tesóm mondta, hogy van ott). Ezeket vettem meg (Wass Albert mind): Életem: Voltam I, II; Az antikrisztus és a pásztorok; A sólyom hangja; Magyar számadás; A szikla alatti férfi. Lesz amit olvassak szesszióban :) Mennyivel érdekesebb egy ilyen könyv, mint pár idióta tantárgy.