Van a UPC-nek egy ilyen telefon “szolgáltatása”. Amit eddig nekünk ingyen adtak, mert úgy fogtuk ki. Persze a franc sem használta, mert minek fix telefon? Elméletileg voltak valami ingyen percek minden hónapban, különböző hálózatokba. Tetszett az elején az ötlet, mert VoIP meg minden szar. Csak éppenséggel nem működött rendesen. Például akkor ha mobilt hivtam, akkor én nem hallottam semmit, csak a hivott fél. Épp ilyen hibákért a franc se használta, s ott porosodott egy jó ideje. Később már egyáltalán nem is ment a telefonálás. Hibajelentésre nem volt kedvem, minek hallgassam az ügyfélszolgálat idióta zenéjét?

Mit ad a UPC múlt hónapban? Egy szép számlát, amin már nem ingyenes a seggszar telefonszolgáltatásuk. Miután hogy nem megy, még fizessem is? Elmentem szépen a kasszájukhoz, és megálltam. 3 nő volt a pultnál, ebből 2 “foglalt” volt valami klienssel, a harmadik meg valamit klikkelgetett a gépen. Le merem fogadni, hogy Solitairt játszott, és le sem szarta, hogy ott guvasztom a szemem. Valahogy végzett egy másik kasszás, és sorra kerültem. Mondtam, hogy többet nuku telefon, erre a kezembe nyomtak egy kérvényt, hogy töltsem ki. Szép minden, utána bepötyögte a gépbe az egészet.

Ma reggel hivnak a UPC-től. Direkt nem vettem fel, mert kocsiban voltam. Délben újrahivtak. Kérdi egy barom, akinek az olvasási készsége szerint nincs egy osztálya sem, hogy még érvényes a kérés, miszerint le akarom mondani a telefont? Mi az hogy érvényes? Ha ott van papiron leirva, aláirva minek kell megkérdezni? Hülyének néznek?

Fel voltam készülve, hogy most jön a duma. Miért mondom le, meg mittom. De nem, egyszerűen azt mondta, hogy jó és elköszönt (legalább ennyit tud).

Nagy szar cég lett ez is. Amig Astral volt, még nem volt baj. De utána… a net szar, a tévé minősége fos, a telefon nem megy. Welkám tú Júróp, it óúr sít.

Szóval van ez a lepcses vagy leapsa verseny a júpiszitől, ahol le kell ird a legfaszább ajándékot, amit kaptál karácsonyra. Emberke szólt a versenyről, s lehet nyerni egy MacBook-ot meg valami stickeket. Figyelembe véve a júpiszi minőséget, a MacBook valszeg 100 MHz-es, a megigért pár GHz helyett, az 50 stick helyett pedig floppykat fognak osztogatni :)

Szóval a legmistóbb post nyer a legmistóbb ajándékról. Egy mistó okázió egy mistó kádouhoz.

Amit én kérek a júpiszitől karácsonyra (direkt nem irom azt, amit kérnek, hogy nehogy nyerjek), az, hogy tartsák be a reklámszövegeiket, és adjanak legalább állandóan működő 2 Mbites netet, még ha a beigért 20 Mbitet nem is tudják adni. De az a 2 Mbit menjen állandóan és kiesésmentesen, nem úgy, hogy este félórát kell várni egy site betöltéséhez. A kábelen meg egyes műsorok menjenek legalább piaci antenna minőséggel, mert van olyan adó, aminek a képe már nem is bolhás hanem rühes.

Enyhitek a követeléseken: a tévé nem érdekel, leszarom, mert úgy sem nézem. A net viszont kell. Sürgősen, mert ha nem akkor kábel kitép, modem kuka és welcome to clicknet.

Na ezt kapd ki, UPC!

Hogy mennél csődbe! Ez katasztrófális, hogy az elméleti 20 Mbit sávszélességből még 512 kbit-et sem adnak 17 óra után. Eszméletlen, hogy egyszerűen nem lehet még egy youtube videót sem szaggatás nélkül végignézni. Fos cég, fos hálózattal, a CMTS is csak azért nem ég le, mert brutális limiteket meg szűrőket alkalmaznak. Szóval aki tudja, az kerülje a UPC-t!