Minden újból. Egyetem, nemsokára szesszió. Sok hülyeség stb. Lejárt a karácsony, szilveszter s a vakáció. Szép karácsony volt az idén, de máskor is. Fasza kis közösségi buli volt a Dávidban (Social club most). Reggel 9ig, ahogy kell. Barátok, ismerősök, fórum tagok (Szászrégen fórumtalálkozó). Minden volt. Születésnap, buli, tánc, reggelig tartó éneklés. Nekem, és másoknak nagyon tetszett.
Utána következett a szilveszter. Déda-bisztrán tartottuk(nem érdekel, hogy esetleg magyarul más a neve). Szép, fagyott tájak, jégben elbúvó patak, a hidegben megbúvó kabanák nagy része emberekkel telt meg. És buli is volt, még akkor is, ha az áram nem birta a nagy fogyasztást, és sokszor a zene nem ment. Kit érdekelt? Az erdélyi fenyvesek aljában voltunk, amit más nem tud pótolni. Egy pohár forralt bor, szilvapálinka, és minden tökéletesen folyt, akár a patak. A hideget, és egyéb gondokat átvágtuk, mint számos erdélyi forrás és patak, amelyek sziklákat is kettévágtak, csak azért, hogy elérjék céljukat. Érdekes, hogy a magyar szilvesztert 1 órakkor kevesen ünnepelték, de nem baj, mi attól elénekeltük a himnuszt, román kabanákkal körülvéve. Semmi cirkusz nem volt, és igy is kellett történjen.
Vége ezeknek, új év kezdődött és szeretnék mindenkinek boldog új évet kivánni most utólag is.
No Comments »
Régóta nem irtam már a blogomra, pedig lett volna mit. Vakáción vagyok, jönnek az ünnepek, ilyenkor szeretek egy kicsit elszakadni a netes világtól. Egész évben állandóan a Nettől függök, most egy pár hetet független szeretek lenni. Ilyenkor nem nézem a maileket sem olyan gyakran, csak 2-3 naponta (máskor 10 percenkénti auto-check). Nyugodtan akarok dögleni az ágyban s nézni a tévében mások hogyan gyúródnak az árúházakban az utolsó percekben, és hogyan lépik meg lökik egymást az ünnepi hangulatban
Ma voltam Vásárhelyen, és furcsa módon kisebb a forgalom, mint egy átlagos hétköznap. Alig járnak az úton kocsik. Igaz, a főtéren nem voltam, csak az orvosi egyetem környékén. Régenben a főtéren bolondulás van, dudálás, alvás a lámpáknál, mintha Kolozsváron lennél. Igazi karácsonyi hangulat.
Mindjárt állok neki én is hangulatot csinálni, mert végre került egy igazi fenyőfa itthonra (műfenyő - bleah). Legalább szag lesz 
No Comments »
Szóval van ez a lepcses vagy leapsa verseny a júpiszitől, ahol le kell ird a legfaszább ajándékot, amit kaptál karácsonyra. Emberke szólt a versenyről, s lehet nyerni egy MacBook-ot meg valami stickeket. Figyelembe véve a júpiszi minőséget, a MacBook valszeg 100 MHz-es, a megigért pár GHz helyett, az 50 stick helyett pedig floppykat fognak osztogatni
Szóval a legmistóbb post nyer a legmistóbb ajándékról. Egy mistó okázió egy mistó kádouhoz.
Amit én kérek a júpiszitől karácsonyra (direkt nem irom azt, amit kérnek, hogy nehogy nyerjek), az, hogy tartsák be a reklámszövegeiket, és adjanak legalább állandóan működő 2 Mbites netet, még ha a beigért 20 Mbitet nem is tudják adni. De az a 2 Mbit menjen állandóan és kiesésmentesen, nem úgy, hogy este félórát kell várni egy site betöltéséhez. A kábelen meg egyes műsorok menjenek legalább piaci antenna minőséggel, mert van olyan adó, aminek a képe már nem is bolhás hanem rühes.
Enyhitek a követeléseken: a tévé nem érdekel, leszarom, mert úgy sem nézem. A net viszont kell. Sürgősen, mert ha nem akkor kábel kitép, modem kuka és welcome to clicknet.
Na ezt kapd ki, UPC!
5 Comments »
Egyesek ilyen hülyeségekkel foglalkoznak, hogy a Télapó nem az északi sarkon lakik, hanem Kirgizisztán hegyeiben. Nem tök mindegy? Ilyesmiből akarnak pénzt csinálni, hátha többen mennek Kirgizisztánba?
Svéd szakemberek megerősítették azt a régóta hangoztatott kirgíz álláspontot, miszerint a Télapó nem az Északi-sarkon, hanem a közép-ázsiai ország hegyei közt él. Úgy jutottak erre a következtetésre, hogy kiszámították: mely pontról kell indulnia a Télapónak ahhoz, hogy egy éjszaka alatt körbe tudja utazni a Földet.
No Comments »
|