Előbbi postban irtam, hogy voltam ma Vásárhelyen, azt nem, hogy miért. Az van, hogy Régenben nincs egy rendes könyves üzlet. Magyar könyveket alig lehet kapni. Én meg akartam venni pár Wass Albert könyvet karácsonyra a családnak, meg magamnak is. Igen, megnéztem az udéméré székhelyén is, mert ott régebb voltak, de be volt lakatolva, nehogy a románok elvigyék.
Ezért lefutottam Vásárhelyig, és az orvosi bentlakások mellett egy könyvesboltban kaptam egy pár könyvet, ami érdekelt (tesóm mondta, hogy van ott). Ezeket vettem meg (Wass Albert mind): Életem: Voltam I, II; Az antikrisztus és a pásztorok; A sólyom hangja; Magyar számadás; A szikla alatti férfi. Lesz amit olvassak szesszióban
Mennyivel érdekesebb egy ilyen könyv, mint pár idióta tantárgy.

Bejegyzések (RSS)
január 3rd, 2008 nál 3:30 du.
BUÉK Neked, és ne hagyd abba a szapulást, mert az idén sokszor fogsz még felháborodni!
január 29th, 2008 nál 9:13 de.
nos, ha valami hiányzik Budapestről nekem az tutti a könyvesboltok, főleg, hogy most már törzsvásárlói kártyáim is vannak-libri és alexandrába. nagyon siralmas itt a könyvesboltok helyzete. még a román könyvek is össze vannak zsúfolva egy helyre, nem kiadónként tárolva, hogy kiakadnak a szemeid ha valamelyik írótól keresnél valamit.
siralmas a helyzet, hogy senki nem nyit egy normális könyvesboltot. Igaz most van a bookline.ro, de ott töredéke van meg annak ami az alexandrában vagy a libriben. ne beszéljek angol nyelvű könyvekről.
betévedtem a gugába vásárhelyen, amelyik egyik fő könyvesboltja vásárhelynek, imádom Rutherfordot - aki nagyon jó történelmi kronológiákat ír - london, Russka és még sdok más, de még magyarul és románul nem jelent meg egyik sem, így hát gondoltam megkeresem hátha angolul megtalálomn a Sarumot. csak a neve említésére bambán nézett rám a téli álmaiból felzavart hölgyemény. na ennyit a kultúráról.
megkérdem amúgy apámat mi a helyzet az udémérébeli wass könyvekkel. majd írok