Archívum a Hányás Kategóriában
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás témában
Utálok busszal járni, főleg a Régen - Kolozsvár útvonalat. Már 4 éve ereszkedek a két város között busszal, és már kurvára únom. Ma reggel 6kor is azzal jöttem haza Régenbe. Najó, nem busz, hanem maxi. Ugyanolyan szar, csak gyorsabban megy és utána 3 órát fáj a segged meg a térded. Honnan annyi hely, hogy kényelmesen elférj?
Na, de nem ez a lényeg, hanem a ma reggeli zenés műsor a maxin. Söfőr beül, motor beindit, júrópáefem. Elindulunk, Marastiben megáll, felül pár ember és egy cigány. Direkt külön irom, nem diszkrimanativ céllal, csak ő a főszereplő. Szóval felült a cigány utoljára, a rádijó lehalkult. Gondoltam kontakthiba. De nem, annál rosszabb. Cigó leült, 2 perc múlva mánélé hallatszik valahonnan hátulról. Nézek hátra, a cigó nyomatja a nemzeti zenét mobilról. Én meg szerettem volna aludni. Kiértünk Kolozsvárra, a büdösgeci meg gondolta, hogy nem hallja a nép eléggé a faszkalap zenéjét, és hátulról beült kb. a busz közepébe, hadd hallja a többi is. Ekkor kerültem kómába kb. Mócsig. Ébredés után manele még mindig megy (mi a picsáért nem merült le??), cigó meg kérlelgette sorba az embereket, hogy küldjenek má neki pár centet. Fel volt háborodva a barompöcs, hogy nem akarnak adni. A háromágú vasvilla szúrná át a baromarcu képét az ilyennek.
3 Hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás, Politika témában
Mondta valamikor a majom Békáli. De igaza volt. Megint valami naprendszeren kivüli brutális faszsággal jön a PC(R) elnöke:
Élesen bírálta az államfőt Dan Voiculescu, mert fogadta hivatalában Tőkés László EP-képviselőt. A konzervatívok még funkcióban lévő elnöke szerint az államfő a magyar radikálisokkal paktálva a románellenességet európai rangra emelte. Voiculescu úgy véli, hogy az államfőnek a magyar radikálisok szavazatai többet érnek, mint a románok érzékenysége, szerinte ugyanis Tőkés a kampányban olyan kijelentéseket tett, amelyek sértőek a románok számára. (erdély.ma)
Tudod, mit baromköcsög? A tévéd antennája rázzon szét villámcsapás közben. Az. Legalább WC Túdor egyedi volt a baromságaival, de te is kezded megközeliteni.
2 Hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás, Politika témában
A rómáknak (aka cigányok). Hallom ma a rádióban, hogy Lázló Bórbeli, rémédészés területrendészeti (vagy miafasz) miniszter házakat fog épittetni a cigányoknak. Most nem akarok nacionalista köcsög lenni, mert semmi bajom a cigányokkal (ez most hazugság), de miért pont nekik? Nekem mint magyarnak, akiket elvileg támogatnia kéne az udéméré-rémédészének (már nem is tudom, hogy irjam), miért nem épitenek házat? Mert eus faszrendelet miatt támogatni kell másokat, a magyarok le vannak szarva magasról (annyira magasról, hogy a szar már darabokban esik). Ennyit a ” mélyen tisztelt” (lenne már a föld alatt) pártunkról.
4 Hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás témában
Megint a kedves Bánat és Bolyai Tudom Ám Egyetemről irok. Miért? Mert újból van amiért lebasszam őket a földig. Lejártak az EP választások, most következnek a kisebb választások. Az egyetemen belüliekre gondolok, pontosabban a diákszenátor választásokra.
Az egyetemi szenatus diakszenator helyeinek leosztasbol a Matematika es Informatika Kar magyar kepviselojenek helye eltunt. (Soos Anna)
Tehát a matinfo karnak nem lesz magyar diákszenátora. Lehet irni levelet a télapónak, hogy ezt kérünk karácsonyra (vagy inkább azt, hogy a jelenlegi vezetőséget egyenesen a Szaharába vigye, lehetőleg minél mélyebbre a föld alá).
A hivatalos ok: az, hogy az eddigi magyar képviselők nem csináltak semmit, és kevés gyűlésen voltak. Ez lehet igy van, lehet nincs. Nem érdekel. Akárhogyis nézzük, ez diszkrimináció vagy mialófasz. Amúgy kiváncsi vagyok a többi képviselők miafaszt csináltak olyan nagy dolgot? Önkéntes budipucolás az egyetemen, vagy ablakmosás?
Irnák még ide pár hülye gondolatot, csak aztán lehet, hogy többet a büdös életbe nem engednek át egyes vizsgákon.
1 Hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás, Politika témában
Ennyit erről a köcsögről, bejelent valamit, cirkuszol, aztán két nap múlva bejelenti, hogy mégsem. Idióta.
Vadim Tudor mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy az országból és külföldről érkező, illetve két kislányának ismételt kérésére végül is lemond, de csak a lemondási szándékáról, azaz marad a román parlament, a szenátus tagja.
Elképzelem, milyen sokan kérlelhették külföldről, hogy nehogy lemongyá’ má’ hülye wc fejű. Ennek sincs baj a fantáziájával, csak az a baj, hogy nagyméretű hülyeséggel társul az kicsi agyában:
Vadim Tudor nagy leleplezéseket ígért, “lesz itt még sírás és fogcsikorgatás”, ígérte a PRM elnöke. Szerinte a román pártok alacsony szereplése az Egyesült Államok Erdéllyel kapcsolatos titkos tervének köszönhető, amit azután fogunk megismerni, hogy az USA letudja Koszovó ügyét. Szerinte közvetlenül Nicholas Taubman amerikai nagykövet műve, hogy olyan terroristák, mint Tőkés László és azok a képviselők, aki azt merték kérni, hogy a magyar nyelv is hivatalos legyen Romániában, bejutottak az EP-be, miközben ilyen embereknek szerinte nincs helyük az egyesült Európában. (mediatica.ro)
Az UFÓk nem jönnek segiteni a magyaroknak?
Nincs hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás témában
Éjszaka van. 12 elmúlt. A város kihalt útcáin egy kisebb csapat paraszt lödörög. L aábukon hegyesorrú félcibő, kabátjuk gallérján olcsó kinai műbunda. A félhold sugarai megcsillannak a zsiros hajszálaikon. Szájukból messziről felismerhető mánélé idióta szövege hallszik. Ők most a kemény gyerekek, némelyikük már van 16 éves. Egy-két alkoholmentes sörtől bátorságuk az egekbe szökik, szemükben az ősi dák meg római harci szellem tüze ég. Ők a legkeményebbek, mindenkivel harcba szállnak. Mindenkivel, aki nem tud visszaütni. Lödörögnek tovább, egyensúlyközpontjuk a placebo részegség hatására már csődöt mondott.
Messziről sasszemükkel felfigyelnek az ellenségre. Egy narancssárga valamire. És ez a tárgy nem a PD plakátja. Egy műanyagkuka, amit normális emberek az utcai szemét gyűjtésére használnak, habár az ilyen parasztokat is szivesen belegyűjtenék. Sehol egy lélek a kis csapaton kivül. A rendőrség éppen valahol az út szélén gyűjti a pénzt a kocsik ablakán kiadott talonokból karácsonyi ajándékokra…
A hős csapat eléri a narancssárga kukát. Felgyűl bennük a méreg, hogy az miért van ott. A legnagyobb szájú közülük a legerősebb. Ő már volt egyszer edzőterembe is. Látta a legújabb akciófilmeket. Újjai billentyűzeten erősödtek, sokat pofázott a monitor mögül, nála keményebb nincs.
Felemeli lábát, vigyázva, nehogy elkarcolja lakkcipőjét. Megcélozza a narancssárga ellenséget, és teljes erejét bevetve belerug. Arcán diadalittas mosoly jelenik meg, társai minden lélegzetüket visszatartva nézik az akciót. A kuka megrezzen, mintha gyenge őszi szellő érte volna, és makacsul a helyén marad. Oldalán a “Pösztrácc kuröcénijá” szöveg röhögve tekint támadójára. A kis csapat nem lepődik meg, nem ez az első eset … hogy nem sikerül lerugni a kukát. Összeteszik a strucc fejüket (kár, hogy nem a kukába), és tanakodnak. Megszületik a terv: “undész múlc putyéréá krésté”, csendül meg ajkukon az ősi vers.
Együtt kezdik rúgni az ellenséget. Tudják, hogy sietnük kell, mert a normális emberek felébredhetnek, és két istenes sapkával elküldhetik az egészüket a büdös picsába. Rúgják a kukát, mint Ávrám Jánkú a magyarokat. Lassan beadja a kuka a csődöt, a rajta levő felirat szomorúan tekint a közeledő földre, amint zuhan lefelé. Diadal! Az ellenséget legyőzték. Hátra van a megalázás, ezt gyors pár rugással elintézik, a kuka kiokádja lelkét az aszfaltra, elárasztva szeméttel a körülötte levő területet.
A parasztok boldogak, röhögve otthagyják az egészet és tovább énekelve a legújabb ádi minúnyé számot távoznak. Másnap elmesélhetik, hogy ők milyen kemények. És mennyire bebasztak az éjjel. És mennyire jó volt…
2 Hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás, Politika témában
Megszólalt egy faszkalap, egy WC Tudorhoz hasonló budiszájú. Ezt figyeljétek:
Daniel Buda felszólította a romániai magyarokat, hogy költözzenek át mind Magyarországra
A közvélemény-kutatások szerint legnépszerűbb alakulatnak számító Demokrata Párt (PD) egyik parlamenti képviselője felkérte a romániai magyarokat, hogy “Markó Bélával és Tőkés Lászlóval az élen távozzanak Magyarországra, ha nem hajlandók tiszteletben tartani Románia alkotmányát”, jelentette a távirati iroda.
Szóval jött mégegy segg, mostmár a pédéből, aki támad minket. A kurva büdös anyjának a széttepsed retkes picsájába bújjon ő vissza.
1 Hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás témában
Hogy mennél csődbe! Ez katasztrófális, hogy az elméleti 20 Mbit sávszélességből még 512 kbit-et sem adnak 17 óra után. Eszméletlen, hogy egyszerűen nem lehet még egy youtube videót sem szaggatás nélkül végignézni. Fos cég, fos hálózattal, a CMTS is csak azért nem ég le, mert brutális limiteket meg szűrőket alkalmaznak. Szóval aki tudja, az kerülje a UPC-t!
Nincs hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás témában
Mennyire utálom a Kolozsvár - Régen járatokat. Tele vannak a buszok büdös parasztokkal. Elhiszem, hogy hideg van, meg drága a szappan (kötélhez, persze), de miért nem lehet lefürödni??? Hányás utolér tőlük.
Végülis NE FÜRGYÉ LE (brutális az ilyeneknek kell a büdös paraszt)
2 Hozzászólás »
Bejegyzést írta: vmlinuz a Hányás, Politika témában
Látszik, hogy megindult a sok paraszt párt választási kombájnja. Minden nap telespammelik a postaládánkat Nem kell valakinek pészédés naptár, me adtak fél kilót. Vagy pénélés szórólap (ja, már kivágtam őket a picsába). Nem elég a köcsögöknek a sok oszlop, amiért persze nem fizetnek? Érdekes, hogy még honfoglalós plakátot nem kaptam, de valszeg lesz abból is.
“Több párt, mint kolbász.”
Nincs hozzászólás »
|