Utálok busszal járni, főleg a Régen - Kolozsvár útvonalat. Már 4 éve ereszkedek a két város között busszal, és már kurvára únom. Ma reggel 6kor is azzal jöttem haza Régenbe. Najó, nem busz, hanem maxi. Ugyanolyan szar, csak gyorsabban megy és utána 3 órát fáj a segged meg a térded. Honnan annyi hely, hogy kényelmesen elférj?

Na, de nem ez a lényeg, hanem a ma reggeli zenés műsor a maxin. Söfőr beül, motor beindit, júrópáefem. Elindulunk, Marastiben megáll, felül pár ember és egy cigány. Direkt külön irom, nem diszkrimanativ céllal, csak ő a főszereplő. Szóval felült a cigány utoljára, a rádijó lehalkult. Gondoltam kontakthiba. De nem, annál rosszabb. Cigó leült, 2 perc múlva mánélé hallatszik valahonnan hátulról.  Nézek hátra, a cigó nyomatja a nemzeti zenét mobilról. Én meg szerettem volna aludni. Kiértünk Kolozsvárra, a büdösgeci meg gondolta, hogy nem hallja a nép eléggé a faszkalap zenéjét, és hátulról beült kb. a busz közepébe, hadd hallja a többi is. Ekkor kerültem kómába kb. Mócsig. Ébredés után manele még mindig megy (mi a picsáért nem merült le??), cigó meg kérlelgette sorba az embereket, hogy küldjenek má neki pár centet. Fel volt háborodva a barompöcs, hogy nem akarnak adni. A háromágú vasvilla szúrná át a baromarcu képét az ilyennek.

Válaszok erre “Buszozás”

  1. Piszkapeti szerint:

    A Kolozsvár-Régen útvonalt én se csípem, a mikrobuszokat szintén utálom. Na de ez a manelés sztori hab volt a tortán. :)

  2. emberke szerint:

    Man, ha veletlenul nincs kivel sorozz egyet, dumalhatunk szombat-vasarnap egyet, del korul. En es tegnap este ertem haza, nekem nem az ut a szar hanem a varos. Szet van bombazva mint haboru utan.

  3. Kinga szerint:

    AMEN.

Válaszolni