Ma dönttött az UBÉBÉ köcsög egyetem rektorátusa az államvizsga módjáról. A döntés lényege, hogy azok, akik az utolsó 4 éves szériában vannak, ugyanazt a fostarisznya semmitérő diplomát kapják, mint azok, akik 3 évet járnak, és velünk egyszerre végeznek. Vagyis a mi évfolyamunk beszopott egy évet keményen, és minden diák kivágott a picsába egy év kolozsvári eltartási pénzt az ablakon (ami finoman számolva is min. 10000 új lej + a tandij a fizetéses helyeknek). Gratulálok a rektorátus idióta döntéséhez!

Aki nem tudja miről van szó

A mi évfolyamunk az utolsó, aki 4 évet végez. Az utánunk következő évfolyamok már az új 3 éves bolognai rendszer nevű baromságot végzik, ami után kapnak egy szinte budipapirral egyenértékű diplomát, amiben megmondják, hogy te elvégeztél egy általános képzést, és valójában tök idióta vagy, mert nem tudsz semmit. Ahhoz, hogy a wc papirral meg tudd törölni a segged (vagyis érjen is valamit) még kell 2 év mesterit végezni.

Mindez a régi rendszer szerint 4 év képzést jelentett, ami után régi megszokott diplomát kaptál, ami ért is valamit. Ezután még járhattál 1 év mesterit, ami plusz volt. Na most mit 4 évet járunk, és elméletileg a régi diplomát kéne kapjuk. A mai döntés szerint mi ugyanolyan diplomát kapunk, mint akik 3 évet jártak, tehát 1 év elvesztődik és 2 év mesterit kell járjunk. Tehát összesen 6 évet. Orvosi egyetemen is 6 évet jársz, csak ott lesz egy dr. a neved előtt.

Válaszok erre “Bolognai rendszer román módra”

  1. emberke szerint:

    Azt ajanlom mindeniketeknek h ne engedjetek ezt, kerjetek ki a megfelelo diplomat. Mert tanulni ugyanugy kellett nektek is mint az ezelotti evekben.

  2. vmlinuz szerint:

    Hát remélem változtatnak valamit, de kicsi a valószinűsége.

  3. henrich szerint:

    Valószínüleg a harmadévesek közül (akinek nem inge, ne vegye magára) kapott anyagi támogatást e döntés hozatalra. C’est la Roumanie!

  4. vmlinuz szerint:

    Figyeljétek, hogy van olyan aki szerint jó döntés. Igaz, hogy ő 3-ad éves, úgyhogy leszarja a mi helyzetünket. Ja és állitólag kolozsvári is, úgyhogy a költsége meg van oldva. De akkor minek szól bele, ha őt nem érinti ez a baromság?

    Idézet a leveléből:

    Miert igazsagtalan ha tanulhatsz meg egy evet? Elvegreis senki sem kotelez, hogy elvegezd az egyetemet. Amugy meg szerintem mesteri mellett siman lehet dolgozni is hogy ha annyira vagysz ra (legalabbis hallottak alapjan…). Nem nagyon ertem, hogy az emberek miert sietnek ugy befejezni az egyetemet… Az hogy egy evet meg jarhatsz ingyen (allami helyen), esetleg meg osztondijjal is, az csak a te javadra valik… raersz utanna meg egesz eleteden at dolgozni…

    De amugy nem teljesen tiszta az okfejtesed… mi koze a licensz vizsga leforgasanak ahhoz, hogy egy vagy ket ev mesterid lesz?

    Csak hogy legyen tiszta a helyzet, az hogy a 4. evesek tobbet kell egyetemre jarjanak (avagy van lehetoseguk tobbet ingyen es bermentve?) az lehet, hogy kisse igazsagtalan, viszont messze nem olyan tragikus mint ahogy ezt mindenki beallitja.

    No de ez csak az en privat velemenyem, nem muszaj velem egyeterteni :)

    Szep napot,
    Peter

    Ez nekem nem szép nap, mert ha egy évet otthon ülök, akkor most lenne kocsi a seggem alatt!

  5. henrich szerint:

    Szerintem a 4ik évfolyamosok a régi diplomát kellene kapják, az újat csak az elsö 3 évfolyamos széria kellene kapja. Ossze kellene fogjatok és tiltakozzatok.

  6. vmlinuz szerint:

    Valakinek nincs ügyvéd ismerőse, aki meg tudja mondani, hogy be lehet perelni az egyetemet ezért, és mennyi az esély nyerni?

  7. Milan szerint:

    Valóban nagy bunkóság ez az egész…sajnos én is benne leszek a dologban.

    Tiltakozni fogunk, nehogymá ők lennének a kemények…

    Ha kell utcára is kimegyünk…fuck BBTE! :)

    Huh…vmlinuz, ezt a Pétert küld el a jó büdös anyja picsájába, ne kelljen már én irjak a ti hirleveletekre…Petikém bekaphatod…

  8. csicsy szerint:

    Az van, hogy mostanában a frncot se érdekli, hogy milyen diplomád van vagy van-e egyáltalán,az a lényeg, hogy mit tudsz, ez alapján fizetnek.
    Ennek ellenére JÁR a 4 éves diploma, nyugodtan be lehet perelni az egyetemet, és valaki meg is teszi, ha ez így marad. Ennyit a BBTE vezetőségéről, a bársonyszékbe ragaszkodó Marga bácsiról és seggnyalóiról

  9. Szili szerint:

    Udv. mindenkinek!

    3. eves vagyok csak hogy tudjatok, es egy jo hiru update-el szolgalok. Imre, nem tudom hogy honnan van az az informacio forrasa, miszerint a 3. evesek es 4. evesek is csak foiskolai diplomat kapnak, de a lakotarsam a diakszenatus tagja es nala van egy masolat a rektoratus donteserol, ami a diplomat illetoen azt mondja, hogy a 3. evesek es 4. evesek is EGYETEMI diplomat kapnak. Tehat azt amit eddig is kaptak volna a 4. evesek licenszvizsgaval egyutt. Most ez elony vagy hatrany a 3. evesek szamara, ez szerintem nezopont kerdese, sajat velemenyem (es tapasztalatom) szerint a 3. evesekbe tulajdonkeppen belegyurjak 3. ev alatt azt, amit normal program szerint 4 ev alatt kellett volna leadni. Tehat fuzsimunka az egesz… De na… szar ugy.

    Ami a modositast illeti mar sok esely nem lesz ra, mert 1 honap mulva ki kell fuggesszek a hivatalos vizsgaztatas modszeret.

    Udv.

  10. vmlinuz szerint:

    Ha tényleg igy lesz, mert nálunk a levlistán kicsit összevissza beszéltek, akkor még elég normális a helyzet (egy évet mégis pluszban jártunk). De ebben az országban semmi sem biztos.

Válaszolni