A fesztivál harmadik napján voltak szerintem a legtöbben. Este 8-kor már nagy tömeg volt a bejárattól a MS szinpadig, úgy mint tavaly.
Mire kiértünk Demjén Ferenc zenélt a hátsó szinpadon. Szerencsére az eső már nem esett ilyenkor, pedig egész nap borús és esős volt.
A Kiss Arénában Mihai Popoviciu zenélt, jó bulis hangulat kezdett kialakulni. Egészen az első áramszünetig. Jó nagyot égtek ezzel a 10 perces áramszünettel. Ki is ürült egy kicsit az aréna. Később a cseh Dj Lucca zenélt, meglepően jó számokat kevert.
Szegény Lucca is nagyot égett, nála is bedöglött az áram, fél órával ATB fellépése előtt. A tömeg meg elkezdte ATB-t kiáltani. Nem szerettem volna Lucca bőrében lenni abban a pillanatban. Szerencsére sötétben nem látszódott az arckifejezése. Gyűltek is a népek rendesen már. Mind ATB-t jöttek megnézni, és ezért sokan átmentek paraszt üzemmódba és gyúrodtak előre, taposva meg lökdősve mindenkit aki előttük volt. Nem meglepő módon sok nagyparaszt budapesti “köcsög” lökdösődött a legjobban. Ez a korábbi években nem volt igy, általában sűrű bocsánatkérések kisértek minden kis lökést. Most nem, itt már inkább “kurvaanyád” felkiáltással tört előre a sök földművelő csemete, szüleik 70-es években viselt napszemüvegével.
ATB fellépésével túlnépesedett az aréna semmi perc alatt. Pedig elég gyenge szettet mutatott be a német producer/dj. Szerintem maradjon meg producernek, mert abban nagyon jó. Egyrészt régi, kereskedelmi számokat tett. Másrészt a keverés sok kivánnivalót hagyott maga után, sőt volt olyan, hogy nem is kevert össze két számot. Én nem ezt vártam. Ki lehet találni, hogy az “Ecstasy”-vel kezdett. Azért Andre-t a trance istenének nevezni nagy tudatlanságra vall…
További Kiss Aréna kritika: a hangzás az idén szar volt. Magas hangok ritkán voltak, közép szinte soha. Egy-egy szám ha nem ismertem volna, teljesen élvezhetetlenül hallatszott. Benyomtak egy rakás mélyládát, és azzal elintézték az egész hangositást
Az aréna közepén pedig összevissza verődőtt éss eltévedt hanghullámok másztak egymásra. Egyáltalán nem volt megtervezve akusztikailag ez a sátor. Tavalyhoz képest nagy hátralépés ez.
További negativ élményként a Toifor wc-k számát is felhozom. Szerintem négyszer ennyit kellett volna felszerelni minden szinpad mellé. Éjjel 2-kor már ügyelni kellett a wc-ben, folyt ki minden. Persze, ha volt türelmed kiállni a sort.
Pluszpontként annyi tudnák felhozni, hogy lekövezték egy kicsit az aréna körüli részt, igy nem volt akkora mocsár.
Úgy néz ki a 4.-ik napot kihagyjuk…

Bejegyzések (RSS)